Szénhidrátok szénhidrátok | cukrok| keményítő | cellulóz
Szerves vegyületek
Szerves vegyületek: Valamennyi szerves vegyület alapja a szénatom. A szénatom különleges helyet foglal el az atomok között. Ha a szénatomot vázlatosan ábrázoljuk, olyan golyóhoz hasonlíthatjuk, amelyen négy egyforma horog van. Ezek a horgok jelentik a szénatom négy vegyértékét, melyek segítségével további szénatomokat és más atomokat képes magához kapcsolni. A szerves vegyületekben a szénen kívül leggyakrabban előforduló elemek : a hidrogén, az oxigén, a nitrogén és a kén. A legegyszerűbb szerves vegyületek kétfajta atomból állnak szénből és hidrogénből (pl.a metán CH4). | igy lehetne elképzelni egy szénatomot, négy kicsi horoggal, amihez más atomok kapcsolódhatnak |
SzénhidrátokSzénhidrátok: a szénhidrogének csoportjába tartozik a szénnek azok a vegyületei amelyeket hidrogénnel és oxigénnel képez elnevezésük is inneni ered, a szén „hidrátjai", vagyis vízzel képzett vegyületei. Tekintettel, hogy a víz görögül „hüdor", és a vízre (H2O) jellemző a hidrogén és oxigén 2 : 1 aránya. Általános összegképletük: CnH2nOn. Az n az egyes atomok darabszámait jelölik. Láthatjuk tehát, hogy a szén hidrátokban kétszer annyi (2n) hidrogénatomot találunk, mint oxigénatomot.
CukrokCUKROK : A legegyszerűbb szénhidrát három szénatomot tartalmaz, ezeket trióznak nevezzük. Ismerünk négy, öt, hat és hét szénatomot tartalmazó szénhidrátokat. A hat szénatomot (hexózok) tartalmazó szénhidrátokat egyszerű cukroknak nevezzük. Igen nagy biológiai jelentőségük van. A természetben nagy mennyiségben és igen változatos formában fordulnak elő. Legjelentősebbek a hexózok. Néhány fontos képviselőjük a glükóz, a galaktóz és a fruktóz. Képleteik:
MonoszaharidokEzek a cukrok az egyszerű cukrok, amelyeket MONOSZAHARIDOKNAK is nevezzük. Fontos tulajdonságuk, hogy egymással is képesek kapcsolódni és nagyobb vegyületeket alkotni. Így jönnek létre a diszaharidok. DiszaharidokA DISZAHARIDOK két egyszerű cukormolekula összekapcsolódásából jön létre. Ide tartozik például a répacukor, amit szaharóznak neveznek és kristályos formáját használjuk a konyhában, de valamennyi gyümölcsben megtalálható. ez egy glükóz és egy fruktóz molekula összekapcsolódásával jön létre. De érdemes megemlíteni a laktózt is, amit talán úgy jobban ismerünk hogy tejcukor. Ez egy galaktóz és egy glükóz molekulából áll.
PoliszaharidokAz egyszerű cukrok a mono– és di–szaharidok könnyen és gyorsan felhasználható vegyületek így kevésbé alkalmasak tárolásra. A poliszaharidok viszont alkalmasak a tárolásra. Sok egyszerű cukorból álló óriás molekulát nevezzük poliszaharidnak. Szükség esetén a poliszaharidok lebonthatók építőelemekre, amelyeket aztán rendeltetés szerűen fel lehet használni. A poliszaharidok közé tartoznak: A keményítő és a cellulóz is.
KeményítőKeményítő: nagyon sok glükóz molekulából épül fel.
Cellulóz
Cellulóz: a növények vázanyaga a rostnövények szára a fás rostok és háncsok mind–mind cellulózból épülnek fel. A húsevő állatok a cellulózt nem tudják lebontani, nincsen az emésztőrendszerükben olyan cellulózt bontó enzim, ami fel tudná szabdalni ezt a poliszaharidot. A növényevők bélrendszerében, azonban olyan a baktériumflóra, ami ezt lehetővé teszi.
|