Sikertörténetek: ismert emberek, hétköznapi emberek és a lúgosítás Ahogyan néhány évvel ezelőtt még senki sem hallott a lúgosításról, olyan gyorsan vált ismerté a módszer Dr. Robert O. Young a Ph csoda című könyvének megjelenése után.
Mára már a legtöbb említésre méltó egészségmagazin vagy egészségportál szánt legalább egy cikket, sokan egész cikksorozatot a témának. Ez nem csoda, hiszen a jó hír mindig futótűzként terjed.
Ez olyannyira igaz, hogy számos híres és ismert ember nyíltan beszélt a különböző médiumokban mind a lúgosítással, mind az InnerLightTM SuperGreensTM nevű termékével kapcsolatos tapasztalatairól, köztük volt Pokrivtsák Mónika, Mészöly Kálmán és Bánsági Ildikó is.
Azok az emberek, akik hosszabb ideje fogyasztották a zöld italt, és mellette lúgosan táplálkoztak általában ugyanazokról a pozitív változásokról számolnak be, legtöbbjük a méregtelenítési fázis után már kevésbé érzi magát fáradtnak, néhány hét után pedig igen kedvező hatás a súlyveszteség is.
Természetesen mindannyian mások vagyunk, így szervezetünk is máshogyan reagál, néhány beszédes mondat mégis önmagáért beszél:
„Pár hét leforgása alatt megszabadultam olyan problémáktól, amikről azt gondoltam, hogy a sírig elkísérnek majd. Féltem attól, hogy a gyerekeim örökölni fogják ezeket. De mára tudom, hogy még én is meggyógyulhatok, és tudom, hogy a gyerkőceim, amint lehet, fogyasztani fogják az InnerLight termékeit."
„Az eredmény: 16 kg súlyvesztés, nagyszerű közérzet, rengeteg energia. Azóta már hiszek abban, hogy egy hanyatlásnak indult egészségi állapotot egy kis segítséggel és egy kis odafigyeléssel vissza lehet fordítani, az optimális egészséget pedig egy életen keresztül meg lehet őrizni."
„Az elmúlt 2 hónapban átalakult a testem, anélkül hogy edzenék, és ezek a feleslegek eltűntek. A „nehéz napok", többé már nem nehezek, szinte észrevétlenül toppannak be. Bár mióta szültem, azóta nem szoktam görcsölni, de a hasam hatalmas lett, és időnként belehasított egy-egy éles fájdalom. Ez mára teljesen megszűnt, gyakorlatilag már az első adag elfogyasztása után."
Természetesen az egyik tapasztalatairól beszélő ember szavait idézve „messziről jött ember bármit mondhat", így magunk csak akkor tudhatjuk meg, hogy megváltoztathatja-e a lúgosító életmód az életünket, ha mi magunk is kipróbáljuk. Veszítenivalónk nincs, elképzelhető, hogy néhány hónap múlva már mi is ilyen kedvező eredményekről számolhatunk be ismerőseinknek.
Szervezetünk savtalanítása hatékony módszer lehet mind egészségünk megőrzésében, mind a annak visszaszerzésében.
|