Sav-bázis egyensúlyunk és étrendünk: mely ételek lehetnek segítségünkre a lúgosítás során II. Most nézzük, hogy a zöldségek és gyümölcsök mellett mivel egészíthetjük még ki étrendünket a lúgosító diéta során! A legfontosabb, hogy helyettesítsük a szervezetünk számára a húsfogyasztás mérséklésével együtt járó fehérjekiesést. De mit használjunk ehhez? Mint már tudjuk, a csicseriborsó, és búzafehérje nem a legoptimálisabb megoldás a savtalanítás szempontjából, a Dr. Young kutatási eredményeire alapozott diétánk során azonban nyugodt szívvel használhatunk szójababot, szója lecitint és szójalisztet. Főzés során fokozatosan álljunk át a vörös húsokról a szójára. A szójából némi kreativitással sokféle húst helyettesítő ételt készíthetünk. Arra azonban ügyeljünk, hogy a szója először sokak számára ízetlennek tűnhet. Ugyanez a helyzet a fehérje helyettesítésére szintén használható tofuval, amelynek alapja szintén a szója.
Fűszerezzük meg a szójával készült ételeket bátran, hiszen a fűszerek döntő többsége inkább lúgosító, mint savasító hatású, de ügyeljünk arra, hogy semmit ne vigyünk túlzásba, hiszen más természetgyógyászati nézőpont szerint a túlzásba vitt fűszerhasználat éppúgy érrendszeri és emésztőszerv-rendszeri problémákat okozhat, mint a nyakló nélküli zsíros hús fogyasztása.
Milyen fűszereket használhatunk? Ne felejtkezzünk el a vöröshagymáról és metélőhagymáról, sem a fokhagymáról. Ezek nem csak a lúgosításban lehetnek segítségünkre, hanem magas vitamin- és ásványi anyag tartalmuk miatt egyébként is hasznosak. Ha zavar bennünket az erős illatuk, akkor vegyük rá kedvesünket, családunkat is, hogy velünk egyszerre fogyasszák őket. Hasznos lehet még a savtalanítás során a pirospaprika és a chili őrlemény. Ha bizonyos fűszernövényeket (pl. bazsalikom, majoránna) gyakran használunk, részesítsük előnyben a friss szedést. Tartsunk belőlük kertünkben, esetleg ablakunkban, erkélyünkben - ha városban élünk - a friss növény ugyanis nem csak jobban lúgosít, hanem magasabb az illóanyag tartalma is, ezáltal hatékonyabban ízesít.
Ha pedig kenyeret vásárolnánk, válasszunk tönkölybúzából készültet. A tönkölybúza-kenyér ugyanis szinte az egyetlen olyan típus, amely lúgosító hatású, finomított lisztből készült társaival szemben.
Nézzük, mit tehetünk, ha mégsem tudnánk teljesen leszokni a tejről sem! Dr. Young kutatásai szerint a kecsketej akár enyhén lúgosító hatású is lehet. És egy nagy hír! Az anyatej a legtöbb tejféleséggel ellentétben lúgosító hatású. Gyermekeink szoptatásáról tehát semmilyen körülmények között ne mondjunk le, azért sem, mert néhány kutatás régebben azt is kimutatta, hogy - amellett, hogy az anyatej tartalmazza egyedül a csecsemő számára nélkülözhetetlen vitaminokat és tápanyagokat - jó néhány IQ ponttal hozzájárulhatunk gyermekünk „szellemi képességeihez", ha nem hanyagoljuk a szoptatást, legalább fél évig.
És mit igyunk mi magunk? Legjobb a lúgosító víz! Ebből is legalább napi 2-3 liter, folyamatos folyadékpótlással. Tájékozódjunk róla, hogy mely kereskedelmi forgalomban lévő vizek lúgosítóak. Ha pedig nem kedvelnénk az ásványvizet, még mindig használhatunk szintén lúgosító hatású desztillált vizet. A folyadékpótlásról semmiképpen ne felejtkezzünk el a diéta során!
|